Amikor a gyerkőc eléri azt a kort, amikor már saját szobája lesz, akkor még nem biztos, hogy minden bútordarab a helyére kerül. Eleinte általában csak egy kiságyra és egy nagyobb szekrényre van szüksége, amiben elférnek a ruhaneműk. Később, az évek múlásával a szülők rendszerint arra lesznek figyelmesek, hogy a már meglévő gyerek szekrény szűkösnek bizonyul. Hiszen a kicsinek is egyre több holmija lesz. Amikor elérik az iskolás kort, akkor pedig már nem is kérdés, hogy új bútordarabokkal kell kiegészíteni a berendezést.
Nálunk megtalálja a legjobb gyerek szekrényt!
Ahhoz, hogy ez gördülékenyen megvalósulhasson, érdemes elemes szekrényeket vásárolni, hiszen azok bármikor bővíthetők a bútorcsalád többi termékével. Sok szülő beleesik abba a hibába, hogy olyan gyerek szekrényeket vásárolnak, amik nem rendelkeznek további elemekkel.
Így, amikor szükség adódik egy komód, polcos szekrény, íróasztal, tároló, falipolc vagy más bútordarab beszerzésére, akkor a teljes gyerekszoba bútort le kell cserélni annak érdekében, hogy a színek és a formák egységesek legyenek. A különböző színű és stílusú gyerek szekrényeket nagyon nehezen lehet úgy összepárosítani, hogy a végeredmény harmonikus legyen. Néha pedig hosszas próbálkozások ellenére is lehetetlennek bizonyul a feladat.
A Caps elemes szekrények viszont remek megoldást kínálnak erre a problémára, hiszen a kollekció minden olyan bútordarabot tartalmaz, amire egy gyerkőcnek szüksége lehet. Kínálatunkban megtalálható a Caps ágykeret, ágyneműtartó fiók, falipolc, ruhásszekrény, polcos szekrény, asztal, tároló láda, komód, illetve íróasztal is.